2012. február 21., kedd

az első adag vége

múlt hét végén eljutottam az első 30 db kapszulám végére. azért nem írtam eddig, mert nem nagyon volt miről.összességében különösebb fizikális hatást (szapora pulzus stb) nem érzékeltem már.
illetve, amit a kapszulának tudok be, hogy borzalmasan száraz lett a bőröm. amúgy is eléggé az, de a talpaim és a kezeim nagyon durván kiszáradtak. leginkább a talpam - amikor legutóbb kb 1 hónapja pedikűrösnél jártam agyon dícsért, hogy önmagamhoz képest milyen szépen karbantartottam a lábaim, az előzőekhez képest alig volt vele munkája. múlt héten ismét elmentem, hát mit ne mondjak, elszörnyülködött. pikkelyesre "aszott" a bőröm, véresre repedt a sarkam stb., annak ellenére, hogy napi szinten dörgöltem bele a krémet és ittam is jó sokat.
ha jól emlékszem csütörtökön vettem be az utolsó bogyót, és csak tegnapra hoztak ismét, így 4 nap kimaradt.  a lábamat ugye a pedikűrös ahogy tudta összekapta, majd voltunk fürdőben, utána még jól leradíroztam és kenem ezerrel, így legalább fájdalom nélkül lábra tudok állni.
ma kezdtem ismét a hoodiát (most kettőt rendeltem) és úgy érzem kelleni fog napi 2 db - reggel bevettem, de délután 2 felé már éhes voltam kicsit. így bevettem még egyet. most nem annyira durva a hatása, mint elsőre, de remélem jó lesz. az igaz, hogy 3 hétig kenyér és nasifélét szinte nulla mennyiségben juttattam a szervezetembe (azért arra figyeltem, hogy egyek szénhidrátot), de most hétvégén belehúztam, és mindent ettem:))

közben helyes kis dráma is van az életemben (legalábbis nekem az), másnak nyilván brazil szappanopera - de ez talán rendeződik lassan - viszont biztos ez is hatással van az egészre.

2 és fél hete nekifogtam az 5 tibeti rítus gyakorlatoknak is, napi szinten.nagyon jó, már ennyi idő után sokkal jobban érzem magam, hajlékonyabb, fittebb és talán kicsit nyugodtabb is vagyok.
mindig is szkeptikus voltam a keleti tanok, a spiritualitás és egyéb misztikus dolgokkal szemben, ez most is így van, ennek ellenére nem bánom, hogy beleütköztem a neten a rítusokba.

összességében - mióta elkezdtem a hoodiát 4 és fél kg-t fogytam, még legalább 5-öt szeretnék és most már el is hiszem, hogy nyárig mindenképp le fogom adni. ja, és a hasam szemmel látható változáson esett át. sokkal, de sokkal laposabb (igaz, így a terhességek után maradt bőr jobban látható, mint amikor ki volt tömve némi párnácskával), és ennek különösen örülök. további pozitívum, hogy rászoktam a vízivásra, napi 1,5 - 2  liter simán lemegy. amúgy utálom a vizet, ezért nagy szó.
az emésztésemen semmit nem javított, sem a bogyó, sem a víz. pisilni viszont félóránként (ez azért némileg zavaró), literszám.
többet kellene inni azt hiszem. megpróbálom.


tehát ennyi, azért jelentkezem a továbbiakban is.

2012. február 3., péntek

egy rossz nap

pontosan 1 héttel ezelőtt vettem be az első kapszulát, reggel megmértem magam 2 kg mínusz. szóval még 8 van hátra.
kicsit szomorú vagyok, mert többre gondoltam - hiszen látszik, hogy nagy rám a nadrágom, és az arcom is beesettebb, de sebaj, a kedvem azért nem veszi el.
miért volt rossz napom?
délelőtti programom volt 9-12-ig, így muszáj voltam reggel bevenni a bogyót, 7-kor.
egy üveg vizet ugyan megittam a délelőtt folyamán, és a reggeli kávémat, de mire hazaestem 1 óra tájt, teljesen kész voltam. elfáradtam, nagyon, és mivel nem ettem egyáltalán, így gyorsan benyomtam egy almát és egy tejberizst. mivel ez kellőképp felturbózta a gyomornedveim, így még lecsúszott egy túrórudi és egy második kávé.
azt hittem nem eszem már ma, de aztán a délután folyamán nagyon éreztem a gyomromat, szóval amikor a családnak nekifogtam vacsit készíteni, 5 körül benyomtam még egy almát és még egy rudit.
az egész heti kajamennyiséghez képest ez most sok.
hoztam még egy teát, ezt még legurítom (cukorral, citrommal).

amire büszke vagyok - gyakorlatilag alig ettem szénhidrátot. ami mégis lecsúszott, pont azért, mert nem akarom teljesen kivonni az étrendemből. sosem leszek salátán élő madár, így tudom, ha elérem a célom, simán fogok kenyeret is enni, viszont nem akarok azonnal visszaszedni 5 kg-t. ezzel talán elkerülhető.

2012. február 2., csütörtök

a hetedik

egyesével szedem tovább a kapszulákat.
tegnap már nem vettem be többet, estére éhesnek is éreztem magam (kora reggeltől), így próbáltam enni. krumplistészta volt, uborkával. kb 2 villányi és 1 mini uborka után elég is volt, abszolút nem kívántam, ellenben megettem 2 kocka csokit.

reggel ismét 3/4 5-kor fel tudtam ébredni (igaz este 9-kor lelőttek), és egy laza keverős kávé után neki is kezdtem a napnak.
9-10 közt valamikor vettem be a tabit (mától így lesz, a délelőtt közepén, és napi 1 db adagolásban)
utána ettem 1 almát és délben egy nagyon pici rizst, hússal (mennyiség - 3 evőkanál rizs és  kb 3*3 cm-es darabka a sült húsból, szóval túlzásba nem vittem, de legalább kaja volt)
délután még lecsúszott fél alma, és mivel eszement fejgörcsöm van, így az előbb benyomtam egy túró rudit, ettől egy hangyányit jobb lett.
sokat fáj a fejem ( az eddigi sok szénhidrát hiányát nyilván megérzi a szervezetem - legalábbis szerintem ez az oka), általában így estére.

a kaját egyébként továbbra sem kívánom, kb kényszerítem magam arra, hogy valamit legyűrjek. a kávét csökkentettem, ma már csak kettő volt - az egyik capuccino porból, a másik rendes főzős kávé, sok-sok tejjel.
1 üveg víz láthatalanul lecsúszik a nap folyamán és még iszogatok, hol egy kis teát, hol egy cola light-ot.

az emésztésemre nincs hatással a hoodia - vagyis pozitív irányba semmiképp, negatívba nem tudom, mert amúgy is folyton küzdök.
viszont pisilni rengeteget járok, bár ezt a jóval magasabb folyadékbevitelnek tulajdonítom.

a szívfelpörgetés és a szájkeserűség megszűnt. és nem érzem azt a "belőtt" állapotot sem. hogy ez azért, mert már nem újdonság a szervezetemnek vagy azért mert sok volt a két kapszula, nem tudom, de jó így.

2012. február 1., szerda

a hatodik napon

amit észrevettem, és ez tuti összefügg- amióta szedem a h-t, fel tudok kelni reggel időben. az elmúlt hónapokban félhullaként másztam ki az ágyból, az iv kávé ellenére is, és sokszor elaludtam. most nem, legkésőbb az órára felkelek (5 körül) és ugyan szundira még átkapcsolgatom a telefont, de nem alszom vissza, inkább csak lustizok. és jóval felkelés után kávézok csak.
jól aludtam az éjjel, majd sikerült korán kelnem. reggel bevettem a h-t, aztán elindultam itthonról, majd 8 körül beugrottam a szüleimhez. 2 kávét is ittam (hiába, ott mindig ez van, mentségemre legyen mondva, itthon egy hete csak keverős kávét iszom, ha pedig máshol és simát azt nagyon sok tejjel, úgy 2/3 tej, 1/3 kávé össz kb 1 dl), bár ezt éreztem is a délelőtt folyamán, rendesen megpörgette a vérnyomásom.
fáj a fejem. nem tudom igazából eldönteni, hogy az idő, a h és a kávé együttese, a vérnyomásom, az alacsony vércukorszintem vagy mi lehet az oka. (amúgy is fejfájós vagyok, nagyon, ha az elején elkapom és beveszek valamit, nem fordul migrénbe, ha nem jól időzítek, akkor kész, végem.)
mindenesetre próbálkoztam. elsőként ittam egy cukros teát, meg fél üveg ásványvizet, hátha vércukor és folyadékhiány - nem vált be.
aztán ettem - kb 3 falat körözöttes zsemlét, és 1 almát - de inkább undorral, szóval befejeztem - ez sem vált be.
aztán hoztam még egy kávét - kikeverős, 1 dl tejjel - a látványától felfordult a gyomrom, bele sem szagoltam - így ez sem hatott.
végül bevettem egy algoflexet. most várom a hatást.
a kajától totál undorom van, nemhogy nem vagyok éhes, a látványától felkavarodik a gyomrom.
elképzelhető átállok a napi 1 kapszulára, meglátjuk. ma mindenesetre nem veszek be többet, meglátom mi lesz.

2012. január 31., kedd

az első tapasztalatok (1-5. nap)

az első nap különösebben semmi nem tűnt fel, leszámítva, hogy a friss pizzából egy kb 10* 5 cm-es darabot úgy kellett letuszkolnom.
éjszaka nem igazán aludtam, bár este vettem be a másodikat, meg épp amúgy is elég leszálló ágban vagyok érzelmileg. tehát elsősorban ennek tulajdonítottam a nem alvást.
aztán másnap is reggel és este vettem be, és ismét nem aludtam.

olvastam, hogy másnál is volt ez a nem alvás, így annyi változott a 3. naptól, hogy beveszem kora reggel, még 7 előtt,  és legkésőbb 2-ig beveszem a másodikat. így már rendesen alszom.
éhes abszolút nem vagyok, sőt eszembe sem jut enni, ha épp nem kell kiszolgálnom a családot, a hűtő közelében sem járok. eddig kajakészítés közben is be-bekaptam pár falatot, ált utána nem ettem, de a gyerekek maradéka azért lecsúszott. most gyakorlatilag pénteken ettem utoljára normális ételt, azóta napi kb 2 alma és 1-1 joghurt csúszik le. de azt is úgy kell magamba erőltetni.

ma azon filóztam, ez tuti valami drog lehet (akárhogy is nevezik), hisz azt érzem, hogy korog a gyomrom, de éhségérzetem egyáltalán nincs és abszolút nem is kívánok enni.
inni ellenben (én, aki eddig az edzéseken ugyan lenyomta a kötelező másfél litert, de amúgy elvagyok napi 2-3 kávényi folyadékkal) jóval többet iszom. a kávé maradt, de jön még hozzá egy másfeles víz legalább.
feltűnt, hogy a bevétel után kb 1 órával furi, keserű ízt érzek a torkomban és a szívemet is rendesen megdobogtatja, felnyomja a vérnyomásom, de ez viszonylag hamar elmúlik és végülis nem okoz különösebb kellemetlenséget.
mindenesetre ezelőtt nem figyeltem különösebben az adagolásokra, volt, hogy napokig nem vettem be a különböző étrend kiegészítőket, aztán egyszerre 3-4 db-ot is. most valahogy óvatos vagyok, és ezt tuti nem tenném meg, megérzés, és igyekszem is hallgatni rá, hisz nem szándékszom beledögleni pár kiló elvesztésébe.

ma egy kicsit szédelegtem, így minden étvágytalanságom ellenére beültünk egy palacsintázóba, ahol egy felet magamba erőltettem, de abszolút nem esett jól. de csak a fele csúszott le.
inkább iszom, max savanykás gyümölcs jöhet. a joghurtot csak azért eszem, hogy kis kálcium és kis cukor azért csússzon le.
reggel nem eszem, csak kávé. 11 körül jön a joghurt, délután 2 felé a gyümi és pl ma fél 5-kor ettem még fél almát.
de most a palacsinta megterhelte a gyomrom, fáj is kicsit, így mára tuti nem eszem már.

összefoglalva - éhségérzetem nincs, a korgó gyomrom ellenére. ezt egy kicsit rossznak tartom, hisz könnyen át lehet esni a ló túlfelére. nem vagy éhes, nem eszel egyáltalán, valszín 1-2 hét után nemes egyszerűséggel kidőlsz. szóval tudatosan figyelni kell némi táplálék bevitelére.
van egy kis szívdobogásom (amolyan adrenalinfröccs szerűség) ill a száj keserűség.

fogyás - kilóban 1, de a farmerem már lötyögősebb, gyakorlatilag begombolva simán le tudom venni.

különbség az eddig beszedett étrendkiegészítőkhöz viszonyítva - azoknál azért ott volt az éhség, önmagukban ígértek csodát. hogy a bennük lévő akármitől fogysz. itt nem, ez tuti ér valamit, másként hat, egyszerűen leblokkol. bár még sosem éltem semmiféle droggal (bizony, a füves cigi is kimaradt, nemhogy más - nem érdekelt, még kipróbálás szinten sem), de most azt mondtam, ez valami olyasmi lehet.

ma voltam vérvételen és vizeletvizsgálaton (bár nem emiatt, véletlen egybeesés), fú, kicsit félek is, mi lesz az eredmény. igaz, azt sem tudom, hogy a drogtesztek speckó vérvételek (gondolom), vagy egy sima normál labornál is kimutatható bármi? passz. azért mondtam a férjemnek, ha valami lesz, simán beperelem ezt a céget. de hát csak nem lesz ilyesmi, holnap délutánra kiderül.

még mindig picit félve kapom azért be a kis zöld bogyókat.

hát itt tartok most.

a hoodia

emlékszem a közelmúltban beleütköztem már néhány reklámba, ami egy kaktuszkivonatból készült fogyis sprayt hirdet,.
gondoltam utána olvasok, ártani biztos nem árt. így találtam meg a hoodia sprayt, majd a p57-es tablettát.
elsőként ebbe botlottam bele:
"Legfontosabb tudnivalók:
A Hoodia egy 100%-ban természetes alapanyagokat tartalmazó termék, mely étvágytalanságot okoz. Jelentősen csökkenti az étvágyat, és az éhségérzetet, így csökken a kalóriabevitel, megszűnik a nassolás, és nő az étkezések között eltelt idő. 
A növény egy Dél-Afrikában, a Kalahári sivatagban honos kaktusz, az ott élő népek fedezték fel áldásos hatásait, és használják a mai napig hosszú vadászataik alatt, hogy csökkentse az éhségérzetüket.
Hatóanyagai, hatása:
A tudósok egy molekulát találtak benne, melyet P57-nek neveztek el. Ez a molekula közvetlenül bejut a kisagyba, és jeleket küld a vércukorszintről, és ezzel pozitív, és gyors fogyást eredményez. A P57 segíti a telített zsírok felszívódását, és megszünteti az éhségérzetet.
A legtöbb fogyasztószer úgy hat, hogy elégeti a zsírt, és meggyorsítja az anyagcserét. Ezeknek a módszereknek sok mellékhatása lehet, míg a P57 Hoodia az éhséghormonokra hat, csökkenti a kalóriabevitelt, és ezáltal a testsúlyt, ezzel módszerrel nagyon gyorsan le lehet fogyni."

azt tudtam, hogy létezik belőle spray és tabletta. fórumokat (hoxa, nlc) , leírásokat, oldalakat nézegettem pár napig, majd eljutottam oda, hogy igen, kipróbálok egy dobozzal lesz, ami lesz alapon. tablettát, mivel az hatékonyabb. 3,500 ft belefér, így megrendeltem 1 havi adagot.
amiről kiderült, hogy valójában nem lesz elég, hisz 30 kapszula van a dobozban, és ugyan az angol leírás napi 1-et javasol, a magyar tájékoztató napi maximum 2 kapszulát említ. mit nekem alapon én szedem napi 2x.

szóval megrendeltem, majd kaptam egy mélt, hogy xy cég fogja küldeni a tablettát, utánuk néztem gugliban, a honlapon valami szám.gépes cég van, de az egyik aloldal szerint egügyi termékeikről mélben részltesen tájékotatnak. meglepődtem, ráadásul a hoodia oldalon sincs telefonszám, cím, csak egy e-mail cím.
sebaj, pár nap múlva meg is érkezett, egy normál méretű borítékban. szeméykocsival hozta ki egy hapsi, aki ugyan futárnak mondta magát és alá is írtam egy átvételit, én semmi papírt, nem kaptam. holott tudom, hisz vásárolok a netről, legalább egy átvételit mindig ad a futár. még rá is kérdeztem, de az ember azt mondta, náluk nem szokás.
a borítékban nem volt számla, csak egy magyar nyelvű sajtcetli és a kapszulás doboz. itt egy kicsit elbizonytalanodtam, de az egész cucc igényes, hologramos stb. szóval eredetinek tűnt.
mondtam a férjemnek, hogy ezt lehet nem kellene bevennem? aztán, mégiscsak bekaptam egyet. bár azért még megemlítettem, ha mostanában elpatkolnék, tudja mi az oka.

szóval mit ne mondjak, némi félelemmel vágtam bele ebbe az egészbe. az, hogy mégis belevágtam - mondhatjátok, hülye vagyok, nem szabadott volna, és végülis logikusan nézve, valóban nem - néhány fórum sok-sok száz hozzászólásából fakadt.
igaz, egy helyen olvastam, hogy vkinek annyira felpörgette az amúgy is magas vérnyomását, hogy kórházba került, az összes többi pozitív visszajelzést adott.

így kezdtem el szedni, múlt hét pénteken.

előzmények

mivel nagy dologra készülök (erről majd ha itt lesz az ideje), sürgősen kitaláltam, hogy fogynom kell kb 10 kg-ot.
többek szerint inkább egy pszichológus kellene, aki helyre teszi az agyam, én viszont nem érzem jól magam ezzel a pár plusz kilóval.

amikor a gyerekeim oviba kezdtek járni, én pedig "semmittevő háziasszonyként" itthon maradtam, ráadásul abbahagytam a rendszeres kondit,  és pár hónappal később belekezdtem egy fogyókúrába, amit végül nem bírtam végigcsinálni, pikk-pakk felugrott 5-6 kg. (és megjegyzem már előtte sem voltam maradéktalanul elégedett, sok volt a 180 cm-hez a 67-68 kg-os súly. ránézésre nem, de én nehéznek éreztem magam, főleg, ha azt nézzük, hogy lánykoromban ugyanezen magasságomhoz 60 kg társult és akkor is feszt fogyóztam. lehet tényleg a fejemben van a baj?)
magas vagyok, viszonylag szerencsés alkattal, de azért észreveszem, hogy a 2 évvel ezelőtti nacijaimba beleférek ugyan, de csak cipőkanállal.

így ért az ősz, 72 kg-mal, amikoris már tényleg elszörnyülködve néztem a mérleget és a tükröt. utoljára az első gyerekem születése utáni időszakban voltam ennyi.  lehet itt bmi indexeket nézni, meg hogy arányosan hízok, meg hogy van egy rakás gyerekem, meg hogy még kicsik, meg öregszem, meg azért nem nézek ki rosszul, még mindig inkább karcsúnak lehet nevezni, mert ugyan nem 36-os hanem 38 max 40-es méretet hordok,  meg mindent. a tényeken nem változtat, ha még 50 évesen sem akarok lepukkant, elhízott öregasszony lenni, össze kell kapjam magam.

ősszel, az ovi első napján a második utam a konditerembe vezetett. 3 és fél hónapon át heti 4x izzasztottam magam a futógépen és a súlyok közt, edzésterv alapján, nem tinglitangli módon gyakorlatilag nulla eredménnyel, igaz az étkezésem nem változott. alapvetően szénhidrát evő vagyok, ráadásul nagyon rendszertelenül étkezem.
tudom, ezen is változtatni kell, és mivel szinte mindig mozogtam valamit, így azzal is tisztában vagyok, hogy kell némi idő, mire látható változás áll be.
ráadásul nekem most 2 év elszaladt, nulla mozgással, hisz az azelőtti heti 2 - 3 edzés, meg a napi babakocsis nagy séták is abbamaradtak.
aztán jött egy helyes derékbeállás, amivel a kondi a futópadra korlátozódott. majd az ünnepek miatt kimaradt 2 hét, és azóta sem jött össze, hogy elinduljak. pedig csak szervezés kérdése (meg hát a teremben nincs fűtés, 5 perc futás után szakad rólam a víz, közben meg megfagyok. részben ez vezetett a derékfájásomhoz is).
tisztában vagyok azzal, hogy a mozgás és a kaja megreformálása is kell a változáshoz, tehát nem egy tudatlan barom vagyok, aki bedől mindenféle reklámnak.

ennek ellenére előtte is elcsábultam időnként, rosszabb passzban lévő időszakjaimban az elmúlt úgy 10-15 évben ezeket próbáltam:
- évekig rágcsáltam ananásztablettát, ami szerintem tök jó volt, igaz akkor is heti 2-3x jártam tornázni és még fiatal is voltam, gyerekek nélkül, sokkal egyszerűbb volt tartani a súlyom.
- aztán l-karnitin (most is van itthon, de egyenlőre pihenőben)- amikor szedtem, személyi edzővel edzettem, szóval hatékony volt, ami az alakformálást illeti, kilókban nem nagyon  volt mérhető a változás (tudom, az izom nehezebb, mint a zsír)
- vettem még bio cla-t zöld teával majd acai bogyót- hatás kb nulla, igaz akkor épp nem tornáztam, max itthon néhány héten át
- jött még az oxyfarm, és a colonix. ezeket a  csapnivaló emésztésem miatt vettem, de azt leszámítva, hogy a sok rosttól (colonix) középidős terhes méretűre nőtt a hasam, úgy felfújt, semmi nem változott.
- ami évekig hatékonynak bizonyult az az évi 2x-i léböjtkúra. első 3 nap csak és kizárólag víz, egy calcimusccal dúsítva, hogy a fogak ne menjenek tropára. a második-harmadik nap maga a pokol, fizikailag rosszul vagy, gyengének érzed magad, de utána valamiért jobb. a negyedik naptól jöhet napi fél liter friss gyümölcslé vagy tea is a víz mellé. majd utána fokozatos visszaállás a normál étkezésre. itt nem az éhséggel van alapvető problémám, hanem a rágás hiányával.
- aztán kb másfél éve nekifogtam valami dán királyi fogyókúrának, ami 2 hetes, na ezt nem bírtam végigcsinálni, pedig azért lehet eszegetni. a 10 nap már annyira rosszul voltam a szénhidrát hiányától, hogy a férjem leültetett, most márpedig enni fogsz felkiáltással. és gyakorlatilag ez után kezdett feljönni az az 5-6 kiló, amiről már írtam.

szóval a hideg konditerem miatt most kitaláltam, hogy akkor váltás, első körben megcélzom a kilókat, aztán jöhet az alakformálás.
a neten kutakodva jutottam el a hoodia p 57 tablettához.
a blog egyenlőre az ezzel kapcsolatos tapasztalataimról fog szólni, így első kézből.